goodbye 2009

sok mindent lehetne és tudnék írni erről az évről. 100 oldal is kevés lenne hozzá, hogy elmondjam, mennyire rossz és mennyire jó volt egyben. mégis csak annyit tudnék kiemelni, hogy akármennyire is nehéz volt, Vele mindenre képes voltam. Ő tartotta bennem a lelket akkor is, mikor már feladni készültem. Érte volt érdemes minden. és ezután is Érte lesz. ezért megfogadom, és ígérem (cserkészbecsszó), hogy jövőre én is jobb leszek. elég volt a sok hülyeségből, elég volt a siránkozásból. egy boldog nő lesz mellette. és ebben semmi sem gátolhat meg. :)

 

 

Boldog Új Évet Mindenkinek! ;) 

victory

igen, győzelem. tegnap legyőztem a vizsgaidőszakot. az utolsót. olyan, de olyan jól érzem magam. itt ülök, kipihenten, bömböltetem a zenét, ugrálok a széken, és örömködöm. és ez nem olyan tipikus "vége a vizsgáknak, és most jó", hanem olyan "végre vége van valaminek, és kezdődhet valami új" érzés. már nem félek semmitől. jöhetnek az államvizsgák, ide nekem az összeset. érzem, hogy kezdődik az élet. az igazi. már itt toporog a küszöbön, és nemsokára be is engedhetem. érzem az erőt magamban, hogy legyőzhetem a démonaimat. nem engedem, hogy több rossz legyen. nem akarok sírni, szomorkodni, és tenni is fogok ellene. minden jó lesz innentől. 2010 egy új kezdetet ígér. vele kezdem én is. egy új, boldog, teljes életet.

Ünnep

Boldog, békés Karácsonyt Mindenkinek!

nélküle

a bőgés határán vagyok, mert Ő most nem lehet itt velem. nem zárhat a karjaiba, nem simogathatja meg a fejem, és nem mondhatja, hogy "minden redben lesz". egyedül kell most lennem, mert holnap újabb megmérettetés... egyet már kipipálhatok a hatból. de még így is van öt. ha holnap sikerül, akkor már csak négy. és sikerülnie kell, mert van még mit csinálnom. és ahhoz, hogy sikerüljön, Neki nem szabad itt lennie. mert mellette nem menne. minden porcikájával, rezdülésével csábítana, mint ragadozó az áldozatát. és így jutunk el ahhoz, hogy itt ülök, és a bőgés határán vagyok, mert...

agónia

most nézd meg a kics mocskokat! ilyenkor bezzeg nem f*snak be és jelentkeznek le. de ha megtudom, hogy valamelyik nem ment el, és foglalta a helyet... jó, bevallom, az én hülyeségem. hogy miért? mert úgy kezdtem a vizsgaidőszakot, hogy a szerdai vizsgára nem mentem be. mea culpa, iszom is a levét. de ma már megyek, és győzök, mert így döntöttem. a többieknek meg üzenem, hogy húzzák el a seggüket a 23-ai pótvizsgámról! :s

ajjaj...

vizsgaidőszak: on. őrület: on. nem alvás: on. idegbaj: on. tanulás: on. bulizás: off. szabadidő: off. magánélet: off... here comes the last before the nagy sz*pás. (bocsánat.) a tervek szerint karácsony előtt végzem. aztán jön majd csak a feketeleves. de hamarosan vége. mint egy rossz álomnak. szóval, ha a következő 2,5 hétben nem fogyok 10 kilót az idegtől, nem tépem ki szálanként az összes hajam, és nem változok instant zombivá, akkor kemény vagyok. szurkoljatok nekem!

lusti szerepére pályázok...

lustaság elleni gyógyszer miért nem létezik? rendszeresen szedném, szerintem. pedig most már igazán elkezdhetnék csinálni valamit, mert jövő héttől vizsgák, szakdoga. az újság is áll, pedig csak el kellene olvasni... azt hiszem, hogy meg kellene emberelnem magam végre. ide sem írok... szörnyű vagyok, komolyan.

de most legalább egy tartozást letudok, mert megígértem. :)

csizma No. 1.:

csizma No. 2.:

 

egyszer egy szép napon, tudom, hogy elhagyom a várost, ahol élek...

a szereted-e a városod című kérdésre eyértelműen azt felelném, hogy NEM. már ha feltennék. de nem teszik. jobb is, mert holnapig tudnám sorolni az okokat. büdös, koszos, elmaradott, annak ellenére, hogy az ország harmadik legnagyobb városáról van szó. jó, tudom, hogy Pest sem a tisztaságáról híres. ott sincsenek jobb emberek, DE: nem hinném, hogy lenéznének azért mert olyan csizma van rajtam, ami egy kicsit (hangsúlyozom: egy kicsit) eltér az átlagtól. nem szólogatnának be 70-es taták, hogy mit is kellene csinálnom a szárával. ez a divat, papa, szokd meg. az öreg nők úgy néznek rám, mint egy utolsóra... pedig komolyan semmi érdekes vagy feltünő ruha nincs rajtam. vagy a fekete szaténfarmer és egy picit térd feletti csizma annak számítana? könyörgöm, a 21. században élünk, nem 1820-ban, mikor az is erkölcstelennek számított, ha valaki megmutatta a bokáját. de volt már olyan is, hogy a buszmegállóban beszélt rólam két vadidegen nő, "bámul, mint borjú az új kapura" nézéssel párosulva. ilyenkor addig nézem őket meredten, amíg észre nem veszik magukat. nem szokták, teszem hozzá. de mégis akkor mit csináljak? idegesít, de nem mennék oda azzal, hogy "hé, van valami probléma?". na, ezért mondom én azt, hogy Pest azért mégis csak más. ott annyi féle ember él, hogy nem tűnik fel senkinek, ha valaki nem olvad bele a tömegbe. itt meg lassan eljutunk arra a szintre, hogy egy Mucsaröcsöge szintű falu is megirigyelné a mások feletti ítélkezést. kérdem én, mégis milyen alapon? kik ők, hogy megítélhetnek másokat? vagy a fiatalságom irigylik, és így mutatják ki? hát barátkozzanak meg a korral, én is azt fogom tenni. de emiatt nem fogok lenézni egy fiatal lányt, mert fel mer venni olyan ruhát, amiben csinosnak gondolja magát. hogy is írta Lenszirom? "...inkább visszahíznám azt a 10 kilót..." hát ilyenkor én is...

tegnap voltunk bólingozni Pocok munkatársaival. egész aranyosak voltak. viszont szörnyű volt látni, hogy pár hónap munka után mennyire be vannak fásulva. mármint úgy értem, hogy hónapok óta először mozdultak ki. csak a munka, otthon, család, kötelező teendők. nincs is ezzel semmi baj, csupán az, hogy ugyanolyan fiatalok, mint mi, és egyszerre kiengedni a gőzt szerintem nem szerencsés. csúsztak is rendesen a zombi koktélok (úgy képzeld el, hogy kb. 4 féle pia egy kis sziruppal, pohárban - szerinted?). volt, aki már bulizni is akart menni. én úgy érzem, hogy azért még nem kellene így. igenis menni kell, mert még ott tartunk. hiába meló. csak néztem őket, és arra gondoltam, hogy nem akarok ilyen lenni. beleolvadni a hétköznapokba a leglélekölőbb dolog...

pms, áj láv jú...

tudom, tudom, egy trehány dög vagyok, mert nem írok. csak sajnos vannak olyan napok, amikor élni sincs kedvem... olyan durva pms-em volt, hogy nem igaz. idegbeteg, hisztis p*csa voltam, aki minden percben enni akart valamit, de szerencsére "csak" gyümölccsel bűnöztem. már ami a fogyókúrámat illeti. szakdoga projekt még mindig áll. tulajdonképpen el sem kezdődött, mert egy trehány dög vagyok. ezért is. ma meg még a boltos néni is leb*szott, hogy miért nem dolgozom?! :O mondom, csókolom, egyetemista vagyok. akkor miért nem vagyok az egyetemen?! :D mert a végzősöknek szakdolgozatot kell(ene) írniuk. "ja, hogy úúúúgy... más valamit?" nem akartam mondani, hogy magánszférát, bzmg. jól látod, még mindig egy hisztis p*csa vagyok. csak már nem akarok zabálni. hiába fenyegetem, nem akar elmenni piroska. asszondja, hogy csak most jött, és maradni akar még. pedig én úúúúgy utálom... na jó, mára kikapcsoltam magam. egy elmebeteg nő bejegyzését olvashattátok. ígérem, legközelebb jobb lesz...
ja, és rajzfilmet akarok nézni. attól biztos jobb lesz nekem...

írhatnék arról, hogy mennyire sz*r... írhatnék arról, hogy olyan szintre jutottunk, hogy... meg arról is, hogy már nem bírom, és el akarok menni... de nem erről írok. hanem arról, hogy a fogyásnak nem csak jó oldalai vannak. lefogysz, csinos vagy, miniszoknyát és csizmát húzol. eddig semmi gond. viszont mész az utcán, felszállsz a villamosra, rád köszön a sofőr, pedig nem is ismered. futsz a buszhoz, és a buszos bácsi ezt mondja: "ilyen csinos lányoknak nem kell futniuk...". a buszon 40-es alkoholisták csorgatják rád a nyálukat. a liftben beszól egy 50-es prof. a buszmegállóban elhaladó taxis kiint neked vigyorogva, hogy menj el vele... azt hiszem, hogy egy ideig imponáló. napi szinten irritáló. nem akarom én senkinek sem felkelteni az érdeklődését, főleg nem az idősebb pasikét. én csupán élvezem, hogy lefogytam és csinos ruhákat hordhatok.  de ezek után kétszer meggondolom, hogy mit veszek fel, mert hányingerkeltő tud lenni, ahogy "stírölnek". ősz pasik, érted? bloááá

sose lesz vége...

egyszerűen nem szeretnék már erre gondolni, de valahogy nem megy. túl sokszor elmondtam már ugyanazt, de semmi sem történt. panaszkodni meg aztán végképp nincs kedvem, de valahogy muszáj levezetnem, ha nem akarok becsavarodni. olyan szinten lehetetlenítenek el, hogy az szavakkal leírhatatlan. az fáj leginkább az egészben, hogy rajtam keresztül Őt is, aminek aztán végképp nem lenne szabad bekövetkeznie. már komolyan nem érdekelne, hogy visszakapom-e vagy sem. vagy milyen kifogásokkal jönnek. felőlem azt csinálhatnának azzal a pénzzel, amit akarnak, ha... és igen, itt jön a "ha". ha nem b*szakodna velem még az egyetem is. ha nem kapnék minimum ötezerrel kevesebbet az újság miatt. ha végre időben utalnák az ösztöndíjat. abba már bele sem merek gondolni, hogy az összeszenvedett négyegészhatomra egyáltalán mennyivel fogják kiszúrni a szemem. miközben olyan emberek kapnak köztársasági ösztöndíjat, akik tulajdonképpen a testükből élnek, és nem a tudásukból... vérlázító. egyszerre vagyok feszült és fásult. mondhatom remek egy állapot. sosem voltam anyagias, de könyörgöm, ami jár az jár. mindkét oldalról. amúgy nem tudom, hogy mit fogok enni a héten egyáltalán. arról ne is beszéljünk, hogy hány felé van fizetnivalóm. jó kis élet ez, így 22 évesen... de esküszöm, hogy már nem is magamat, hanem Őt sajnálom. neki aztán végképp nem kellene innia ennek a sz*rnak a levét...

miracle happens

a tegnap esténk leírhatatlan volt. olyan dolgokat tudtam meg... megkönnyeztem. boldogságomban. hogy milyennek lát Ő. mennyire szeret, és mikért. olyannak, amilyen vagyok. így egyben. annak ellenére, hogy néha olyan dolgokat tudok csinálni, ami még a kopasznak is hajmeresztő. aztán meg lelkifurka, miegymás. és miközben azon aggódom, hogy megváltozok-e a szemében, Ő jön és mondja... nem tudom és nem is akarom leírni, mert csak az enyém. egyszerűen nem tudok elég hálás lenni. Érte. azt mondja, hogy egy csoda vagyok. pedig Ő a csoda. (én meg néha egy hülye p*csa.) meghalnék Nélküle...

ez már tényleg...

felesleges lenne belemenni részletesen a tegnapi napba. legyen elég annyi, hogy kiba* **ttul tud fájni, ha értem nem tesznek semmit, de tőlem elvárják, sőt kötelezővé teszik, hogy mindent... miközben nekem nincs cipő a lábamon, ugyanabban a ruhában járok minden héten, ha nem lenne Ő, akkor nem is tudnék mit enni... és úgy vártam a tegnapot, mint a messiást. végre lesz pénzem, végre költhetek kicsit magamra. lesznek szép ruháim. visszaadhatom azt a sok mindent, amit Tőle kaptam. szépen elterveztem, és könnyelműen hittem abban, hogy nem fognak megakadályozni ebben. hiú ábránd volt. nekem kellett befizetnem a 2 havi gázszámla lemaradást... és mikor már üvöltve mondtam, hogy ez nem, nem az én dolgom, oldja meg, kaptam az érzelmi zsarolást. hogy ők akkor már nem lesznek, mire hazajövök. és odaadtam. pedig már meg sem sajnáltam. már nem is éreztem lelkiismeret furdalást. csak gépiesen mozogtam, átnyújtottam a pénzt. próbáltam hinni, hogy visszakapom, de ez csak önámítás. végeredményként pedig én lettem a legszemetebb, leghálátlanabb gyerek a világon. igen, ők a szüleim. és tudod, mi a legrosszabb? hogy mindennél jobban szereted őket, és ők döngölnek a földbe a legjobban...

1 éve boldogan

szóval tegnap volt az első évfordulónk. nincsenek rá szavak, annyira csodálatos volt. elmentünk vacsorázni, romantikáztunk, legalább ezerszer kimondtuk, hogy "Szeretlek" és elmerültünk az érzelmekben. én egy fotókból álló videót csináltam Neki, zenével, amit otthon néztünk meg. mindketten sírtunk... ugyan egy év nem olyan sok, de annyi minden történt, annyi emlékünk van már így is, hogy teljesen meghatódtunk. de nem is ez volt a legnagyobb dolog. halkan "írom", hogy csak azok "hallják", akiket érdemesnek tartok rá: eljegyeztük egymást!  leírhatalanul boldog vagyok... Vele szeretném leélni az életem. Csak Vele. többet nem is kívánok. na jó, abbahagyom, mert megint bőgni fogok...

létöszt nyúz

azt hiszem, joggal pályázhatnék a Hófehérke és a hét törpe filmes változatában Lusti szerepére... az is enyhe kifejezés, hogy nem csinálok semmit. értsd úgy: semmit! kedden vége a hétnek a Zegyetemen, én meg itthon döglök, és nem tud kirobbantani semmi a gép elől... fórumhegyek (fogyis) meg a "fizető" ptc oldalakon való kattingatás. pedig lenne dolgom bőven: újságszerkesztés, szakdoga. vasárnaptól megemberelem magam, és jó kislány leszek. különben korbáccsal fogom magam ütlegelni, mert majd kapkodhatok össze-vissza. amúgy etkinsz diétán vagyok, ami nekem magam az álom a hosszú koplalás után. két pofára eszem a tojást, meg a husikat, és úgy veszem észre, hogy fogyok. szerdán kezdtem, 52,2 kilóval. egy hétig távol tartom magam a mérlegtől, mert csak így van értelme. (úgyis piros betűs napok vannak, így ha megszakadok, se fogyok. hátha utána...)

nem felejtettem el ám a beígért képeket. :) íme néhány:

Velencében

tengerparton

vidámparkban

(katt a képekre)

(egyébként hétfőn lesz az évfordulónk. nagyon izgulok. majd elmesélem, hogy miért...:))

az ötödik

egyébként elkezdődött az egyetem is, csak annyira lefoglalt itt a nagy nyaralás, meg élménybeszámoló, hogy szinte csak most eszméltem, hogy jé, már végzős hallgató vagyok. beszélgettünk a barátosnékkal, hogy milyen érzés ez nekünk, mert hát azért csak eljutottunk idáig, és mindannyian arra jutottunk, hogy alig várjuk a végét. észre sem vettük idáig, hogy mennyire felhígult a társaság, és szinte már mindenkinek adnak diplomát. már bocsánat, de olyan emberek járnak szeretett egyetemünkre, hogy az kész botrány. régebben olyan buli volt minden félév, a sok megpróbáltatás ellenére is, hogy akármennyire is utáltam ezt tanulni, mégis imádtam a légkört. de lehet, hogy csak mi lettünk érettebbek, és nyílt ki a szemünk. az mindenesetre biztos, hogy a város kezd egyre jobban hanyatlani, és mindenki úgy gondolja, hogy csakis Pesten kereshet majd jobb életet. elég szomorú...

megtisztulva

azért azt hozzá kell tennem, hogy a nyaralásnak vannak árnyoldalai is. olyankor mindenki elengedi magát, és konkrétan zabál és iszik éjjel nappal. de hát hogy is lehetne kihagyni az olasz fagyit? :) vagy az olasz pizzát? (ami egyébként annyira nem is olyan jó. bezzeg a fagyi...:P) aztán hazatérve félve áll rá a mérlegre, és döbbenten tapasztalja, hogy bizony 3 kg pluszba került a dőzsölés... úgyhogy most keményen küzdök, hogy eltüntessem az árulkodó nyomokat, a kis úszógumit. tegnap például gyümölcsnapot tartottam. azt hittem, hogy sétagalopp lesz, merthogy laktat, meg finom. ehelyett délután már hányingerem volt az almától, a narancstól, meg a baracktól. muszáj volt ennem egy müzlit, hogy valami más ízt is érezzek. de összeségében azt kell mondanom, hogy megérte. ma reggel annyira kitisztultam, mint még soha. és nem vagyok fáradt, tele vagyok energiával. szóval csak ajánlani tudom. mondjuk egy hónapban egyszer. többször úgysem bírnám én sem. 

welcome home

már szombat óta itthon vagyunk, de csak mára sikerült (úgy, ahogy) kipihennünk magunkat. lehangoló volt a napos tengerpartól a szürke előadóba visszajönni, értelmetlen, haszontalan tárgyat hallgatni egy egomán barom előadásában. de hát ez van. már csak ez az év, és bye-bye egyetem, hello új élet. na, de ez most nem lényeg. a nyaralás egyszerűen szuper volt. rendes szállás, 200 m-re a tengerpart, jó idő, napozás, barnulás! (ami az én hófehérke bőröm esetében kisebb fajta csodának számít). voltunk egy hatalmas vidámparkban, ahol olyan hullámvasutakat láttunk, hogy hű, meg ha. volt, amelyikre fel sem mertünk ülni, mert az emberek artikulálatlan hangokat adtak ki, mikor elsuhantak mellettünk. na, de majd legközelebb. (pedig imádom a hullámvasutat). a hét csúcspontja egyébként Velence volt. ilyen csodálatos városban még sohasem voltam. egyszerűen megigéztek a szűk kis utcák, a hidacskák, a forgatak, a maszkok, a Canal Grande, és azok a csodálatos épületek. vissza kell még mennünk oda. szerelmesen andalogni, gondolázni, romantikázni. (azt mondta, hogy mehetünk majd oda nászútra. és így ne legyek még boldogabb?:)) a tenger pedig... nincsenek rá szavak. a végtelen, hullámzó víztömeg. mikor megláttam, majdnem elsírtam magam. több éves álom vált valóra. egyszerűen nem tudom elmondani, hogy mit éreztem akkor. a boldogság nagyon szerény szó lenne rá. és az az ember mutatta meg nekem, akit az életemnél jobban szeretek. vele sétálni a naplementében, miközben a hullámok mossák a lábunkat, valami csodás dolog volt. azt hiszem, életem legszebb hetén vagyok túl. nem győzöm megköszönni Neki és a szüleinek, hogy ez megadathatott nekem. ígérem lesznek képek is. :)

italia

nem kevesebb, mint másfél óra múlva indulunk a festői Olaszországba. életemben először fogom látni a tengert. megyünk vidámparkba, Velencébe, Veronába, ha jó idő lesz, még fürdeni is fogunk. el sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok. Neki és a szüleinek. felejthetetlen lesz. most jó nekem. egy hét múlva élménybeszámolok, ígérem. addig is puszi Nektek. ;)

still alive

még nem haltam éhen, sőt egész jól vagyok. leszámítva a kattogást, hogy hogy lehetne jobb és nyugodtabb az életem. szülők nélkül persze. mivel minden "rossz" tőlük ered. nem akarok ridegnek és hálátlannak tűnni, de elfogyott a türelmem. elég volt a mindennapos veszekedésből, ivászatból, sírásból, pénztelenségől, és legfőképp abból, hogy nekik ez így szemmel láthatóan jó. menekülök. egy olyan életbe, ahol szeretet vesz körül. Mellette megtaláltam, de nem lehet teljes, amíg ilyen gondokkal küzdök. felvetődött az összeköltözés gondolata, de nem bírnánk anyagilag. csak ezt az 1 évet kell még kibírnom. aztán végre egymáséi lehetünk, egy másfajta életben...

a szakadék szélén

azért az nem kicsit bosszantó, sőt legfőképp idegtépő helyzet, hogy nagy valószínűséggel a sarki csövesnek (eseteleg k*nak) is több pénze van, mint nekem... momentán egy árva fillér sincs a pénztárcámban. ez nem is lenne akkora baj, ha tudnám, hogy rövid időn belül lesz. de nem tudom. sőt, fogalmam sincs, hogy mi lesz velem. szüleimre nem számíthatok, tudjátok. az Ő pénzéből meg nem gazdálkodhatok. hármat lehet találni, hogy mi az, amit konstans érzek. na jó, segítek: gyomorgörcs. és lassan egyetem. meg bulik. meg kéne pár dolog. meg amúgy is. ennyire még sosem volt kilátástalan a helyzetem. csak képzeld el milyen lehet, ha már azon kattogok, hogy mit kellene eladnom a szeretett, és "értékes" tárgyaim közül. nem lennél a helyemben, mi? én sem.

együtt dohányoz

el is felejtettem egy nagyon érdekes momentumot leírni az életemből. pedig egész vicces, sőt inkább felemelő. történt ugyanis, hogy évezredes titokra derült fény: most már a szüleim előtt is hivatalosan dohányzom. először nagyon furcsa volt, de azt kell mondjam, hogy jó érzés. nincs több bújkálás, suttyomban cigizés. az meg aztán csak hab a tortán, hogy közösségépítő is. eddig részben azért nem volt közöttünk gördülékeny a komunikáció, mert fél óra után szaladtam be a szobámba valami indokkal, hogy rágyújthassak. most meg együtt füstölünk. nem gondoltam volna, hogy egyszer eljönnek ezek a pillanatok. sosem tudhatod, hogy az élet hol és mikor ad vissza abból, amit korábban elvett...

hello tourist

attól félek, hogy kezd perverzióvá válni a Budapest iránti szerelmem. kicsit beteges, ha már a pályaudvar zenélő hangjától is jól érzem magam. olyan érzés, mintha a hazahívó szót hallanám. azt hiszem, hogy tényleg a főváros az otthonom. nem tudom megunni, nem tudom nem szeretni. az összes csúfságával, mocskával, veszélyével. egyszerűen imádom. köszönöm, hogy újra lehetőséget kaptam arra, hogy ott legyek. ha csak 3 napot is. kevesebb, mint 1 év, és ott lehetek. ott lehetünk. maga lesz a mennyország... (képek később.)

bzmg

jó cím, mi? hát most így vagyok. naná, hogy a Cég. olyan dolgok mennek itt, hogy atyaúristen. szerencsétlen ügyfelek meg semmit sem sejtenek. mondjuk nem is nagyon lesznek, ugyanis irreálisak az elvárások. aggyá' má' el internetet 70 éves néniknek, bácsiknak. szép. és ha nem teljesíted az elvártat, akkor szevasz-tavasz. ja, meg az egész kóceráj lehúzhatja a rolót. egyszerűen nevetséges. én meg jó nagy marha vagyok, hogy visszamentem. ennél még a Tesó is milliószor jobb volt. oda is mehettem volna újfent. balf*sz-e vagyok?

update: felmondtam....

vörk

felébredtem ebből a tescomámorból, amiben csütörtöktől lebegtem. árufeltöltöttem, éjszaka... gondolhatod. semmilyen sötét titkot nem tudtam kinyomozni, pedig rajta voltam a dolgon :) de sebaj, túléltem, kár tovább ragozni. legalább kapok egy kis alamizsnát. több a semminél. ami inkább említésre méltó az az, hogy megyek vissza a Céghez telemarketingezni. múlt héten még úgy volt, hogy közvéleménykutatok a konkurenciánál (a folyosó másik végén-höhö), de az a 70 ft-tal több órabér, meg a megszokott társaság elég meggyőző tud lenni. szép emlékeket fognak rólam őrizni, ha benyögöm, hogy "bocs, mégsem", miközben majdnem egy hétig jártam a főnökasszony nyakra, hogy "lécci, vegyél már fel". hát na, ilyen világot élünk. én csupán alkalmazkodom... egyébként meg most esett le, hogy tavaly is augusztusban lett mozgalmas a nyár, a július kissé halott volt. na meg az, is hogy MÁR augusztus van. az idő valahogy megbolondul nyáron. nem értem, hogy hova siet, mikor télen meg csak vánszorog...

most már elég a reggeli filozófiából. alszom még egy kicsit...

kiút

azt kell mondjam, hogy mindig pislákol az a bizonyos fény az alagút végén. mivel nagyszerű városunk közlekedési vállalata biztosított arról, hogy ne nagyon reménykedjem abban, hogy visszakapom az irataimat, letiltattam a személyimet, nehogy egy-két plazma tévé "boldog" tulajdonosa legyek. egy kipipálva. ma csináltattam ideiglenes diákigazolványt magamnak, hogy tudjak diák bérletet venni, és így utazni végre jegyezés nélkül, ami így is egy vagyon volt... jövőhétre kaptam időpontot az okmányirodába, így már lesz lakcímkártyám, és egy ideglenes személyim is, amivel tudom majd igazolni magam normálisan. továbbá 2, azaz kettő munkalehetőség is kínálkozik, elég korrekt pénzért. csak egy szó jut eszembe: végre!

miss felelőtlenség

szóval az történt, hogy tegnap este sikeresen elhagytam az összes személyi iratom. nájsz. ugyanis vagyok annyira hülye, hogy mindig úgy szállok fel a buszra, villamosra, hogy a kis irattartóm a farzsebbe csúsztatom, hogy ne a táskából kelljen elővarázsolni. aztán meg néha elfelejtem visszatenni... most vagy megtetszett valakinek, és egy kis pénz reményében kihúzta onnan, vagy szépen ráesett az ülésre, amin ültem, melynek okán ott is maradt. bízom a közlekedési vállalatban, és a szerencsémben, mert ha holnap sem lesz meg, akkor súlyos ezreket fogok fizetni a felelőtlenségemért... arról nem is beszélve, hogy így dolgozni sem tudok elmenni, pedig épp lenne hol... nem tudom elmondani, hogy mennyire ideges vagyok.

csak a miénk

hétfő óta naponta kóstolót kapok az igazi életből. Életem szülei ugyanis jól megérdemelt pihenésüket töltik Londonban, így gyakolatilag ideköltöztem. pakolok, főzök, takarítok, gondoskodok. élvezem, élvezi. olyan ez, mint egy előszoba, egy kis ízelítő abból, hogy mi vár majd rám/ránk a jövőben. egyáltalán nem ijeszt meg, sőt. magam is meglepődöm, hogy mennyire jól helyt állok. boldog vagyok, nyugodt vagyok, szeretem ezt a szerepet. jó ez az igazi "ketten levés". csak mi. kellett már nagyon. és hogy fog majd hiányozni...

Madagaszkár two

a reménytelen szerelmes...és, aki félreérti. :) 

(6. 13 mp)

   

- Sosem volt bennem annyi mersz, hogy elmondjam Gloriának, mit érzek...

mit érzek iránta régóta.

...

- Nos. egyenesen oda kell masíroznod a lady-hez, igaz?

Egyenesen a szemébe nézel, előrehajolsz, jó? Csak egy kicsit, majdnem teljesen.

Aztán hagyod, hogy előrehajoljon, csak egy picit, amíg az

ajkatok már majdnem teljesen összeér...

És akkor megmondod neki...

MENNYIRE UTÁLOD!

fuldokolva nevetés legalább 5 percig. :D

kötelező megnézni, ha még nem tetted. ;)

egy balatoni nyár

életem egyik legjobb nyaralása ért véget tegnap. olyan "de rossz itthon lenni" érzéssel szálltam ki a kocsiból este, és ha lehetne, akkor már ma visszamennék, és egész nyáron haza sem jönnék. a Balaton tényleg valami misztikus hely, beissza magát a bőrödbe, és olyan szerelembe ejt, amely egy életen át tart. az a rengeteg fiatal, az állandó nyüzsgés, a hűs víz...tényleg csodálatos. volt sok nevetés, és sírás is. táncoltunk, míg le nem szakadt a lábunk. mezítláb tébláboltunk haza a balzsamos éjszakában. fogyott az alkohol, ha olyan kedvünk volt. lopott félórák jutottak a romantikára. fürödtünk, napoztunk, leégtünk, de nem bántuk. láttunk szépet, és csúnyát, fehéret és feketét, magyart és nem magyart. jókat ettünk, főleg hajnalok hajnalán...jókat beszélgettünk, az ablakban ülve, sört iszogatva, cigivel a szánkban. kicsit szét is váltunk, majd újra egymásra találtunk. sokat tanultunk az emberekről és magunkról is. kicsit elfáradtunk, de nem bántuk, mert megérte. nagyon jó kis hét volt. jövőre ugyanekkor, ugyanott. mert a Balaton várni fog ránk, ahogy mi is Rá... 

a nyaralás abszolút zenéje pedig:

ajándék

Pipacs tisztelt meg ezzel az ajándékkal, amit nagyon köszönök! :)

Teendő:
* Tedd ki a díjat a blogodra!
* Linkeld be, akitől kaptad!
* Nevezz meg legalább 7 blogot!
* Hagyj üzenetet a díjazottaknál!

Nevezettek pedig:

• Deep Blue
• Pepita Ofélia
• Pipacs
• Selene
• Annalight
• Lenszirom
• Zsömlecsücsök

Az üzenetet én is kihagynám, remélem így is értesülnek majd a kiválasztottak! :)

my parents

ha jobban belegondolok, sosem írtam a szüleimről. pedig lehetett volna. sőt, kellett volna. akkor talán itt sírhattam volna el, ami bánt, és nem Őt terheltem volna vele. de a hirtelen indulatok miatt azonnal kiszakadt belőlem, és nem volt itt más, aki a vállát nyújthatta volna. hogy miért is ilyen szomorú ez a téma? akár könyvet is írhatnék belőle, olyan sok mindent tudnék mesélni. persze itt nem fogok. legyen elég csupán annyi, hogy a mindig normális kapcsolatunk olyan szinten kezd atomjaira hullani, hogy nem látom a megoldási lehetőségeket. anyagi gondokkal küzdenek, ahogy én is. van diákhitelem, ösztöndíjam, volt fizetésem is. mind-mind azért, hogy nekik rám ne kelljen költeni. de mikor azt a kevés pénzt, amiért megdolgoztam is olyan követelőzően kapják ki a kezemből, sűrű "visszaadom" ígérgetések mellett, hogy időm sincs tervezgetni vele, akkor az fáj. már csak akkor tudnak rám mosolyogni, ha leszámolom a pénzt az asztalra. visszaadni nem tudják, pedig nem pár ezer forintról van szó. a Párom veszi meg nekem a heti kajámat, a ruháimat a nyaralásra, mert ők nem képesek gondoskodni rólam. a napi étkezéseimre pedig száj húzva adnak ki pénzt. volt idő, mikor nem is tették...szóval fájnak az állandó veszekedések, fájnak a szemrehányások, de a legjobban az fáj, hogy nem tesznek a helyzet ellen semmit, nekik így kényelmes, és emiatt egyre nagyobb a szakadék közöttünk. pedig világ életemben büszke voltam rájuk, mert tökéletes nevelésben részesültem. szépen lassan azonban eljutottunk odáig, hogy minden tisztelet kiveszett irányukban. ez is fáj, mert mindennél jobban szeretem őket. de sajnos az alapvető szülői kötelességeiknek sem tesznek eleget, pedig sohasem kértem semmit. csupán egy kis támogatást, amíg itthon lakom...

reggeli szösszenet

most nézd meg, fél 8 van, én meg nem alszom. mostanában kezd a hobbimmá válni a vissza-nem-fekvés. nem mintha nem húzna az ágy, de valamiért nem akarok egyetlen percet sem elszalasztani az életből. Ő elmegy, én meg ideülök a gép elé, és újabb olvasmányok után kutatok. iszogatom a kávém - ami már inkább szenvedély, mint kedvtelés -, szívom a cigim, és együtt ébredezek a külvilággal.  jó ez. csak én, a gondolataim, csak ők, és a gondolataik. ez a szép a blogolásban. a citromos joghurt meg jó, és pont. ezt nem tudom, miért írtam le.

summertime

csak, hogy nyaralásról is essen szó. szóval jövőhéten indulunk a Balatonra. bolond egy társasággal, akik mellett ki fogunk készülni, de egyben ők a legjobb partyarcok, akiket valaha is ismertem. lesz ott minden: sírás, veszekedés, röhögés, berúgás, homok, víz, rock'n'roll. már annyira várom. végre kimozdulunk ebből az unásig körbejárt városból. látunk majd szépet és csúnyát, jót és rosszat, de együtt leszünk, és akkor is jól fogjuk érezni magunkat, ha esetleg nem. meg akkor is, ha szakad az eső, tűz a nap, fúj a szél. így lesz és pont. szóval watch out Balcsi, here we come...:)

unalomtól a munkakeresésig

munkanélküli vagyok, vagyis stílusosabban álláskereső. a következő program iskolaszövetkezetek honlapjainak böngészése és telefonálgatás lesz. továbbá cipőboltba eladónak jelentkezés, már ha kíváncsiak egy egyetemistára. tegnap minden marketing maszlagot az arcomba toltak, amit csak lehet.  például: "ha egy dinamikus, fiatal csapat tagja akarsz lenni...", vagy "akár 250-300 ezer Ft-ot is kereshetsz...". köszönöm szépen, ez minden szép és jó, de az MLM-ről elég határozott véleményem van. konkrétan az, hogy egy nagy baromság. lehet, hogy valakinek bejön, de az nem én vagyok. se kedvem, se energiám nincs a barátaimat átverni, hogy én ebből pénzt (éhbért) lássak. szóval megyek én a magam utamon, és a dinamikus, fiatal csapatot hagyom a francba. egyébként meg rám szakadt a hatalmas szabadság, és vele az unalom. mikor már lenne időm kifolyatni a szemem a monitor előtt, akkor persze egy csapásra minden érdektelenné válik. bezzeg, mikor tanulni kellett...ilyenkor jön mindenféle buta gondolat, aminek se füle, se farka, se alapja. ilyenkor zabálnék, mint egy malac, ilyenkor költeném a nem létező pénzem, és sorolhatnám. vicces dolog ez az élet, de én nem adom meg magam. kezembe veszem a sorsom, és nem punnyadok, mint tavaly. amúgyis van mellettem egy Csodálatos Ember, aki gondoskodik róla, hogy ne unatkozzak. már csak munka kellene (inkább pénz), hogy teljes legyen a bódogság.

isn't it ironic?

azért az eléggé ironikus, mikor június végén fel kell tekernem a fűtést, mert konkrétan megfagyok pulcsiban, zokniban, hosszúnadrágban a szobában. taknyos idő, pfujj, nem szeretlek. viszont azt jó tudni, hogy vannak még rajtam kívül optimista emberek. például a kisfiú napocskás esernyővel a szakadó esőben. :)

ügynök? én? na ne...

ügynökösködni, mi? aha, persze. a gondolkodási időt csak azért kértem, hogy holnap nemet mondhassak. meg ma amúgyis "állásinterjúm" lesz, amiben nagyon-nagyon bízom. akkor nyugodt szívvel dobbanthatnék a telefonos melóból. mondjuk így is, csak akkor fájna a fejem, hogy most akkor mi lesz? ennyit a nyári tervekről, hogy én majd milyen szépen fogok keresni...mindegy. nincs kesergés. tessék nekem szurkolni 6 körül. köszönöm.

fizetést ide!

8 múlt. még nagyon korán van, én mégis ébren vagyok. Őt elindítottam a munkába, már szorgosan dolgozik. én meg jól megérdemelt pihenésemet töltöm így hajnalok hajnalán. igen, sikerült minden vizsgám, túl vagyok rajta, végre. négyegészhatvanhat. nem is olyan rossz, sőt. kíváncsi leszek, hogy mennyit fog ez érni októberben...szeretnék újra dolgozó nővé válni, de nem tudom, hogy erre mennyi az esély. a "telefonon rád tukmálok minden szart" meló menne, már ha normálisan állnának hozzá(m). asszonták ma hívnak, hogy mi lészen. ha nem tetszik, akkor hagyom. így is kábé milliószor voltam a felmondás határán, mert észbontó, ami ott megy. csak hát korlátozottak a lehetőségek. ez itt nem Budapest, kérem szépen. tescoban meg azért csak nem akarok dobozt pakolni...habár nekem már oly mindegy, csak kapjak egy elfogadható összeget. hjaj...valaki nem tudja az e heti ötös lottó számokat esetleg?

apa kezdődik

no, asszongya, hogy. tantárgy: kereskedelmi jog two. tételek száma: 46. kezdés időpontja: 10 óra. előrelátható befejezés: hajnali 5 óra 30 perc. tanulásra fordított idő: cirka 20 óra. alvás: felejtős. idegállapot: meghatározhatatlan. vizsga időpontja: 2009. 06. 16. 8 óra 00 perc. kellékek: kávé, cigi, energiaital (beszerezve).

kezdődjön hát a móka...

update 1 (12: 05) : a 13 fős vizsgaalkalomra jelentkezettek száma 8 főről 1 főre csökkent. igen, én vagyok az az egyetlen ember, aki meg mer jelenni. mi lesz itt holnap. anyááááám...

update 2 (14: 30) : 5-ösre államvizsgázott a Szerelmem. :) olyan büszke vagyok!

update 3 (01: 10) : még 14 tétel...kezdek kipurcanni...

update 4 (05:24) : a "tudásom" rendkívül ingatag talajon áll...irány a vágóhíd...

nemek harca (?)

nézem itt ezt a filmet (Nem kellesz eléggé), és azon gondolkodom, hogy mennyire egyszerű az egész. mármint ez a párkapcsolatosdi, meg a szerelem. a férfiak olyan egyszerűek, mint egy vonal. de tényleg, minden sértés nélkül. ha kellünk, akkor mindenhogy kellünk. akkor hegyeket mozgatnak meg, virágot hoznak, lesik a kegyeinket, egyszerűen odafigyelnek, mert akarnak minket. ennyi az egész. mi nők meg úgy túl tudunk bonyolítani mindent, hogy az valami fergeteges. egy elmaradt telefonhívásból, furcsa nézésből (ami korántsem jelent semmi rosszat) olyan szappanoperát tudunk gyártani, hogy egy brazil forgatókönyvíró sírva könyörögne a receptért...csak gondoljunk bele. hány álmatlan éjszakát okoztunk magunknak a felesleges agyalással. vajon felhív? szeret? tetszem neki? ha így van, akkor úgyis keres. ha meg nem, akkor ennyit erről. hajlamosak vagyunk összetéveszteni a saját gondolkodásmódunkat az övékkel. just think simple. kapcsolatban pedig ne agyaljunk túl mindent, mert sokszor épp az vezet rosszra. élvezzük a boldogságot, ami megadatott nekünk. semmi többet nem kell tenni. no, nem vagyok én ennyire okos, meg hűdetapasztalt. még én is tanulom, de azt hiszem, ez a jó út. ( a filmet egyébként meg ajánlom szeretettel, mert amellett, hogy nagyon aranyos, elgondolkodtató is.)

Theory of a Deadman - Not meant to be

"It's never enough to say I love you,

No, it's never enough to say I try.

It's hard to believe that's there's

No way out for you and me.

And it seems to be,

The story of our life."

üres a szoba, nem találom a helyem...

olyan, mint a levegő: nélkülözhetetlen...

hiányzol...

késő esti agymenés

nekem van egy korszakalkotó ötletem. (semmi einstein-i magasságra nem kell gondolni, csupán egy kis vizsgaidőszak-filozófia...) nikotinfüggőként kijelenthetem, hogy a cigis dobozon lévő "Azonnal megfogsz halni, ha elszívod azt a szálat..." típusú mondatoknak semmi, de semmi visszatartó ereje nincs. ha képek lennének rajta - mint egyes helyeken -, akkor hamarabb elgondolkodnék. (az megint más kérdés, hogy akkor sem tenném le, de ez már csak az én hülyeségem.) no szóval, én azonnali hatállyal (jézusom, de jogászias lettem :s) leszedetném azokat az "elmés" kiírásokat a dobozokról, és frissen, melegében rányomnám a tankönyveinkre. mondjuk ilyen változtatásokkal: "Jogi szövegek olvasása súlyosan károsítja az Ön és környezetében élők agysejtjeinek épségét." vagy "A kereskedelmi jog tanulása halálos (és visszafordíthatatlan) tudathasadást okoz.", esetleg "A tanulásról nem nehéz leszokni, de a biztonság kedvéért azért ne szokjon rá." a hatás kedvéért még vizsgaidőszakban készült képeket is mellékelnék magamról, vagy évfolyamtársaimról elrettentésképp. ha ezzel akár egy embert is el tudnék tántorítani az állam-és jogtudományok felé orientálódástól, esküszöm boldog lennék. lehet, hogy fel kellene terjesztenem... (?) :)

a vége felé

szóval az van, hogy már csak kettő. azt hagyjuk, hogy hétfőn milyen napom volt...már elfelejtettem. megvan, sikerült, az a lényeg. szóval kettő. pénteken, meg hétfőn. aztán lezárom ezt az évet is. a negyediket. furcsa kimondani, de jó. aztán móka, kacagás. meg leginkább meló, meló, meló. aztán meg Balaton. meg örömbódottág, Vele. el sem tudom mondani mennyire várom már a hétfő délutánt. már nincs sok. kitartok. mi, fogyózó lányok, úgyis vasból vagyunk. no meg szacharinból...:)

mea culpa

miért van az, hogy azt az embert bántom mindig, akire egész életemben vártam? persze Ő nem így éli meg, és állítja, hogy semmi rosszat nem teszek, de nekem nem hagyja nyugodni a lelkem. mindig megfogadom, hogy soha többet, aztán mégis másképp alakul...egyszerűen nem értem, mi van velem. ennyire nem tudnám kontrollálni magam? hol van az önfegyelem? meg úgy egyáltalán: minek van nekem szükségem arra, amit teszek? nem is jó, nem is szeretem, mégis megcsinálom...annyira haragszom magamra. Ő nem érdemli meg. még akkor sem, ha nem zavarja, ha nem bántja. félek. annyira félek. magamtól. belehalnék, ha elrontanám...nincs több hülyéskedés. jó kislány leszek, most már tényleg. 

esti kínlódás

9 múlt. kávézok. nem éppen szokványos esti cselekvés. igen, jól gondolod, holnap vizsgázom. ezernyi gondolat cikázik bennem össze-vissza. nem megy a tanulás. pedig muszáj. lenne. meg kell csinálnom, túl kell lennem rajta, már nincs sok. kicsit elfáradtam, nem tud már érdekelni. szeretnék én is csak úgy lenni. semmittenni. sétálni, táncolni, aludni, bújni, csókolni...hjaj. az a fránya kötelesség...

update (2:17) : feladtam a küzdelmet...próbálkozunk 15-én...addig is 2 vizsga jövőhétre. szerintem 5 évet fogok öregedni az elkövetkező 2 hétben. nem baj, egyem meg, amit főztem...

pici lélekdarab, mert ilyen is kell...

levetett ruhadarabok. térülök-fordulok a szobában, megállok, és azon kapom magam, hogy az arcomat belefúrva szippantom magamba az itt hagyott illatmorzsákat. már ez is boldoggá tesz. ha ennyit kapok belőle, amíg nincs velem. lassan 8 hónap, és egyre csak erősödik minden érzelem. mindig azt hiszem, hogy ennél jobban szeretni már nem lehet, pedig igenis lehet. elveszek lassan a mámorban, minden mozdulatban, pillantásban, érintésben. nem csak álmodni, hanem megtapasztalni ezt maga a mennyország. a lábam most is beleremeg, pedig csak írok róla. a nyakamon érzem forró lehelletét, amint a fülembe súgja: "Annyira imádlak...". mohón nyílik csókra a szám, és követelőzőn húzom magamhoz. szereti ezt, én sem kevésbé. minden benne van: ősi szenvedély, finom gyengédség, állati vadság, határtalan szerelem...nem tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire. Ő tett teljessé, olyanná, aki mindigis akartam lenni, és voltam is mélyen, valahol legbelül. Ő érdemli meg csupán, hogy teljes valómban lásson, érezzen, mert olyat adott nekem, amire egész életemben vágytam: teljes életet. nincs szó, mely kifejezné ezt. szeretem, milliószor, és még annál is jobban. boldog vagyok. köszönöm.

zene és szöveg

Drowning Pool - 37 Stitches

Elmondanám

Elmondanám neked, hogy mennyire,
Mindennél jobban.
Elmondanám, hogy milyen édesen,
Puhán, és szenvedélyesen.
Elmondanám, hogy minden percben,
Minden szóban, pillanatban.
Elmondanám, hogy mily végtelen,
Odaadón, minden porcikámmal.
Elmondanám, hogy soha senkit,
Csak Téged, örökké.
Elmondanám, hogy az életemnél jobban,
Amíg élek, szeretlek én.

/Nofertiti, 2009/

(az illetékes meg is kapta...:))

így 11 tájékában...

még csak 11? vagy már 11? most már tényleg nem tudom, hogy az idő múlásának, avagy nem múlásának kellene jobban örülnöm. megfelelő koffeinmennyiséggel kezemben, cigivel a számban ülök a kisebbségvédelem nemzetközi jogi vetületei felett, és rohadtul nem vagyok még a végén. bárcsak lenne már holnap, bárcsak lenne több időm, bárcsak lenne még erőm, bárcsak...szokásos menetrend: 5-kor alvás, 7-kor kelés, tükörképtől megijedés, kómában buszraszállás, egyetem, idegbaj, vizsga. erdemény? kétséges. sör? biztos. agyhalott vagyok. látszik, mi?

fáj a bölcsesség

fájdogált már egy ideje, de tegnap összeszedte magát, és úgy döntött, hogy itt az ideje beleadni mindent. gondoltam, hogy némi gyógyszer majd helyreteszi a kis mocskot, de nem. ez már casus belli, bzmg. itt ülök, feldagadva, mint egy jól megtermett hörcsög, és az a kérdés ismétlődik bennem folyamatosan, hogy miért pont most? a vizsgaidőszak kellős közepén, ráadásul vasárnap mi a francot csináljak egy begyulladt bölcsességfoggal? az élet szép...vagy nem.

hogy is volt ma?

félrészeg állapotban lenni jó.  sikeres vizsgát (jeles, hö) ünnepelni meg pláne, hogy. tapadó részeg donhuánokat hessegetni nem. ennyire kapós lennék? különösebben nem érdekel. van nékem már párom, kitettem a foglalt táblát. mások biztos nem látják...nekem most mindenesetre jó. písz meg világbéke!

before/after

eljött az a pillanat, amikor közszemlére teszem fogyásom eredményét. nekem is sokkoló volt látni, nyugodtan szörnyülködhettek ti is. na nem a végeredmény miatt, hanem amiatt, hogy hogy néztem ki akkoriban. hogy nem vettem észre, hogy ennyire elhagytam magam? teszem hozzá, hogy ez a kép döbbentett rá, és indította be a folyamatot. Hát, íme:

2008. július (70 kg) 2009. április (52 kg)

változnak az idők...

emlékszem még a nagy lázadó korszakra, amikor elszánt határozottsággal állítottam, hogy én csakiskizárólagésegyesegyedül a rock zenét szeretem. metálkodtunk, hajaztunk, villáztunk, meg a többi bolondság. te jó ég! hogy néztem ki akkoriban...nem kellett sokat várni, hogy rájöjjek: nem kell ennyire elszántnak lenni. nyitott lettem mindenféle zenére, és már nem akartam, hogy az öltözködésem determinálja, hogy mit hallgatok. így találtam rá a country-ra, amire korábban hülyeamerikaikultúrnépzeneként tekintettem. ez lenne a felnőtté válás?

Keith Urban - Sweet Thing

helloszia, megjöttem (újra)

olyan ez, mint a drog. mikor már úgy érzed, hogy nincs szükséged rá, újra szöget üt a fejedbe. nem hagy nyugodni a gondolat, hogy neked igenis írnod kell. mindegy miről, mindegy kinek, csak a szavak kellenek. szavak, melyek mondattá, szöveggé formálódva tesznek boldoggá. mert szereted őket, szereted súlyukat. ez a te hivatásod, ez az álmod, melyet soha nem adhatsz fel. újra és újra megtalál ez a szenvedély, magával ragad, bekebelez, lenyűgöz, függővé tesz. így találod magad újra a monitor előtt, izgatottan, keresve egy új kezdetet. legyen ez most egy új én, teljes valójában. végre.