welcome home

már szombat óta itthon vagyunk, de csak mára sikerült (úgy, ahogy) kipihennünk magunkat. lehangoló volt a napos tengerpartól a szürke előadóba visszajönni, értelmetlen, haszontalan tárgyat hallgatni egy egomán barom előadásában. de hát ez van. már csak ez az év, és bye-bye egyetem, hello új élet. na, de ez most nem lényeg. a nyaralás egyszerűen szuper volt. rendes szállás, 200 m-re a tengerpart, jó idő, napozás, barnulás! (ami az én hófehérke bőröm esetében kisebb fajta csodának számít). voltunk egy hatalmas vidámparkban, ahol olyan hullámvasutakat láttunk, hogy hű, meg ha. volt, amelyikre fel sem mertünk ülni, mert az emberek artikulálatlan hangokat adtak ki, mikor elsuhantak mellettünk. na, de majd legközelebb. (pedig imádom a hullámvasutat). a hét csúcspontja egyébként Velence volt. ilyen csodálatos városban még sohasem voltam. egyszerűen megigéztek a szűk kis utcák, a hidacskák, a forgatak, a maszkok, a Canal Grande, és azok a csodálatos épületek. vissza kell még mennünk oda. szerelmesen andalogni, gondolázni, romantikázni. (azt mondta, hogy mehetünk majd oda nászútra. és így ne legyek még boldogabb?:)) a tenger pedig... nincsenek rá szavak. a végtelen, hullámzó víztömeg. mikor megláttam, majdnem elsírtam magam. több éves álom vált valóra. egyszerűen nem tudom elmondani, hogy mit éreztem akkor. a boldogság nagyon szerény szó lenne rá. és az az ember mutatta meg nekem, akit az életemnél jobban szeretek. vele sétálni a naplementében, miközben a hullámok mossák a lábunkat, valami csodás dolog volt. azt hiszem, életem legszebb hetén vagyok túl. nem győzöm megköszönni Neki és a szüleinek, hogy ez megadathatott nekem. ígérem lesznek képek is. :)