pici lélekdarab, mert ilyen is kell...

levetett ruhadarabok. térülök-fordulok a szobában, megállok, és azon kapom magam, hogy az arcomat belefúrva szippantom magamba az itt hagyott illatmorzsákat. már ez is boldoggá tesz. ha ennyit kapok belőle, amíg nincs velem. lassan 8 hónap, és egyre csak erősödik minden érzelem. mindig azt hiszem, hogy ennél jobban szeretni már nem lehet, pedig igenis lehet. elveszek lassan a mámorban, minden mozdulatban, pillantásban, érintésben. nem csak álmodni, hanem megtapasztalni ezt maga a mennyország. a lábam most is beleremeg, pedig csak írok róla. a nyakamon érzem forró lehelletét, amint a fülembe súgja: "Annyira imádlak...". mohón nyílik csókra a szám, és követelőzőn húzom magamhoz. szereti ezt, én sem kevésbé. minden benne van: ősi szenvedély, finom gyengédség, állati vadság, határtalan szerelem...nem tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire. Ő tett teljessé, olyanná, aki mindigis akartam lenni, és voltam is mélyen, valahol legbelül. Ő érdemli meg csupán, hogy teljes valómban lásson, érezzen, mert olyat adott nekem, amire egész életemben vágytam: teljes életet. nincs szó, mely kifejezné ezt. szeretem, milliószor, és még annál is jobban. boldog vagyok. köszönöm.

zene és szöveg

Drowning Pool - 37 Stitches

Elmondanám

Elmondanám neked, hogy mennyire,
Mindennél jobban.
Elmondanám, hogy milyen édesen,
Puhán, és szenvedélyesen.
Elmondanám, hogy minden percben,
Minden szóban, pillanatban.
Elmondanám, hogy mily végtelen,
Odaadón, minden porcikámmal.
Elmondanám, hogy soha senkit,
Csak Téged, örökké.
Elmondanám, hogy az életemnél jobban,
Amíg élek, szeretlek én.

/Nofertiti, 2009/

(az illetékes meg is kapta...:))

így 11 tájékában...

még csak 11? vagy már 11? most már tényleg nem tudom, hogy az idő múlásának, avagy nem múlásának kellene jobban örülnöm. megfelelő koffeinmennyiséggel kezemben, cigivel a számban ülök a kisebbségvédelem nemzetközi jogi vetületei felett, és rohadtul nem vagyok még a végén. bárcsak lenne már holnap, bárcsak lenne több időm, bárcsak lenne még erőm, bárcsak...szokásos menetrend: 5-kor alvás, 7-kor kelés, tükörképtől megijedés, kómában buszraszállás, egyetem, idegbaj, vizsga. erdemény? kétséges. sör? biztos. agyhalott vagyok. látszik, mi?

fáj a bölcsesség

fájdogált már egy ideje, de tegnap összeszedte magát, és úgy döntött, hogy itt az ideje beleadni mindent. gondoltam, hogy némi gyógyszer majd helyreteszi a kis mocskot, de nem. ez már casus belli, bzmg. itt ülök, feldagadva, mint egy jól megtermett hörcsög, és az a kérdés ismétlődik bennem folyamatosan, hogy miért pont most? a vizsgaidőszak kellős közepén, ráadásul vasárnap mi a francot csináljak egy begyulladt bölcsességfoggal? az élet szép...vagy nem.

hogy is volt ma?

félrészeg állapotban lenni jó.  sikeres vizsgát (jeles, hö) ünnepelni meg pláne, hogy. tapadó részeg donhuánokat hessegetni nem. ennyire kapós lennék? különösebben nem érdekel. van nékem már párom, kitettem a foglalt táblát. mások biztos nem látják...nekem most mindenesetre jó. písz meg világbéke!

before/after

eljött az a pillanat, amikor közszemlére teszem fogyásom eredményét. nekem is sokkoló volt látni, nyugodtan szörnyülködhettek ti is. na nem a végeredmény miatt, hanem amiatt, hogy hogy néztem ki akkoriban. hogy nem vettem észre, hogy ennyire elhagytam magam? teszem hozzá, hogy ez a kép döbbentett rá, és indította be a folyamatot. Hát, íme:

2008. július (70 kg) 2009. április (52 kg)

változnak az idők...

emlékszem még a nagy lázadó korszakra, amikor elszánt határozottsággal állítottam, hogy én csakiskizárólagésegyesegyedül a rock zenét szeretem. metálkodtunk, hajaztunk, villáztunk, meg a többi bolondság. te jó ég! hogy néztem ki akkoriban...nem kellett sokat várni, hogy rájöjjek: nem kell ennyire elszántnak lenni. nyitott lettem mindenféle zenére, és már nem akartam, hogy az öltözködésem determinálja, hogy mit hallgatok. így találtam rá a country-ra, amire korábban hülyeamerikaikultúrnépzeneként tekintettem. ez lenne a felnőtté válás?

Keith Urban - Sweet Thing

helloszia, megjöttem (újra)

olyan ez, mint a drog. mikor már úgy érzed, hogy nincs szükséged rá, újra szöget üt a fejedbe. nem hagy nyugodni a gondolat, hogy neked igenis írnod kell. mindegy miről, mindegy kinek, csak a szavak kellenek. szavak, melyek mondattá, szöveggé formálódva tesznek boldoggá. mert szereted őket, szereted súlyukat. ez a te hivatásod, ez az álmod, melyet soha nem adhatsz fel. újra és újra megtalál ez a szenvedély, magával ragad, bekebelez, lenyűgöz, függővé tesz. így találod magad újra a monitor előtt, izgatottan, keresve egy új kezdetet. legyen ez most egy új én, teljes valójában. végre.