pici lélekdarab, mert ilyen is kell...

levetett ruhadarabok. térülök-fordulok a szobában, megállok, és azon kapom magam, hogy az arcomat belefúrva szippantom magamba az itt hagyott illatmorzsákat. már ez is boldoggá tesz. ha ennyit kapok belőle, amíg nincs velem. lassan 8 hónap, és egyre csak erősödik minden érzelem. mindig azt hiszem, hogy ennél jobban szeretni már nem lehet, pedig igenis lehet. elveszek lassan a mámorban, minden mozdulatban, pillantásban, érintésben. nem csak álmodni, hanem megtapasztalni ezt maga a mennyország. a lábam most is beleremeg, pedig csak írok róla. a nyakamon érzem forró lehelletét, amint a fülembe súgja: "Annyira imádlak...". mohón nyílik csókra a szám, és követelőzőn húzom magamhoz. szereti ezt, én sem kevésbé. minden benne van: ősi szenvedély, finom gyengédség, állati vadság, határtalan szerelem...nem tudtam, hogy képes vagyok ilyesmire. Ő tett teljessé, olyanná, aki mindigis akartam lenni, és voltam is mélyen, valahol legbelül. Ő érdemli meg csupán, hogy teljes valómban lásson, érezzen, mert olyat adott nekem, amire egész életemben vágytam: teljes életet. nincs szó, mely kifejezné ezt. szeretem, milliószor, és még annál is jobban. boldog vagyok. köszönöm.