welcome home

már szombat óta itthon vagyunk, de csak mára sikerült (úgy, ahogy) kipihennünk magunkat. lehangoló volt a napos tengerpartól a szürke előadóba visszajönni, értelmetlen, haszontalan tárgyat hallgatni egy egomán barom előadásában. de hát ez van. már csak ez az év, és bye-bye egyetem, hello új élet. na, de ez most nem lényeg. a nyaralás egyszerűen szuper volt. rendes szállás, 200 m-re a tengerpart, jó idő, napozás, barnulás! (ami az én hófehérke bőröm esetében kisebb fajta csodának számít). voltunk egy hatalmas vidámparkban, ahol olyan hullámvasutakat láttunk, hogy hű, meg ha. volt, amelyikre fel sem mertünk ülni, mert az emberek artikulálatlan hangokat adtak ki, mikor elsuhantak mellettünk. na, de majd legközelebb. (pedig imádom a hullámvasutat). a hét csúcspontja egyébként Velence volt. ilyen csodálatos városban még sohasem voltam. egyszerűen megigéztek a szűk kis utcák, a hidacskák, a forgatak, a maszkok, a Canal Grande, és azok a csodálatos épületek. vissza kell még mennünk oda. szerelmesen andalogni, gondolázni, romantikázni. (azt mondta, hogy mehetünk majd oda nászútra. és így ne legyek még boldogabb?:)) a tenger pedig... nincsenek rá szavak. a végtelen, hullámzó víztömeg. mikor megláttam, majdnem elsírtam magam. több éves álom vált valóra. egyszerűen nem tudom elmondani, hogy mit éreztem akkor. a boldogság nagyon szerény szó lenne rá. és az az ember mutatta meg nekem, akit az életemnél jobban szeretek. vele sétálni a naplementében, miközben a hullámok mossák a lábunkat, valami csodás dolog volt. azt hiszem, életem legszebb hetén vagyok túl. nem győzöm megköszönni Neki és a szüleinek, hogy ez megadathatott nekem. ígérem lesznek képek is. :)

italia

nem kevesebb, mint másfél óra múlva indulunk a festői Olaszországba. életemben először fogom látni a tengert. megyünk vidámparkba, Velencébe, Veronába, ha jó idő lesz, még fürdeni is fogunk. el sem tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok. Neki és a szüleinek. felejthetetlen lesz. most jó nekem. egy hét múlva élménybeszámolok, ígérem. addig is puszi Nektek. ;)

still alive

még nem haltam éhen, sőt egész jól vagyok. leszámítva a kattogást, hogy hogy lehetne jobb és nyugodtabb az életem. szülők nélkül persze. mivel minden "rossz" tőlük ered. nem akarok ridegnek és hálátlannak tűnni, de elfogyott a türelmem. elég volt a mindennapos veszekedésből, ivászatból, sírásból, pénztelenségől, és legfőképp abból, hogy nekik ez így szemmel láthatóan jó. menekülök. egy olyan életbe, ahol szeretet vesz körül. Mellette megtaláltam, de nem lehet teljes, amíg ilyen gondokkal küzdök. felvetődött az összeköltözés gondolata, de nem bírnánk anyagilag. csak ezt az 1 évet kell még kibírnom. aztán végre egymáséi lehetünk, egy másfajta életben...

a szakadék szélén

azért az nem kicsit bosszantó, sőt legfőképp idegtépő helyzet, hogy nagy valószínűséggel a sarki csövesnek (eseteleg k*nak) is több pénze van, mint nekem... momentán egy árva fillér sincs a pénztárcámban. ez nem is lenne akkora baj, ha tudnám, hogy rövid időn belül lesz. de nem tudom. sőt, fogalmam sincs, hogy mi lesz velem. szüleimre nem számíthatok, tudjátok. az Ő pénzéből meg nem gazdálkodhatok. hármat lehet találni, hogy mi az, amit konstans érzek. na jó, segítek: gyomorgörcs. és lassan egyetem. meg bulik. meg kéne pár dolog. meg amúgy is. ennyire még sosem volt kilátástalan a helyzetem. csak képzeld el milyen lehet, ha már azon kattogok, hogy mit kellene eladnom a szeretett, és "értékes" tárgyaim közül. nem lennél a helyemben, mi? én sem.

együtt dohányoz

el is felejtettem egy nagyon érdekes momentumot leírni az életemből. pedig egész vicces, sőt inkább felemelő. történt ugyanis, hogy évezredes titokra derült fény: most már a szüleim előtt is hivatalosan dohányzom. először nagyon furcsa volt, de azt kell mondjam, hogy jó érzés. nincs több bújkálás, suttyomban cigizés. az meg aztán csak hab a tortán, hogy közösségépítő is. eddig részben azért nem volt közöttünk gördülékeny a komunikáció, mert fél óra után szaladtam be a szobámba valami indokkal, hogy rágyújthassak. most meg együtt füstölünk. nem gondoltam volna, hogy egyszer eljönnek ezek a pillanatok. sosem tudhatod, hogy az élet hol és mikor ad vissza abból, amit korábban elvett...

hello tourist

attól félek, hogy kezd perverzióvá válni a Budapest iránti szerelmem. kicsit beteges, ha már a pályaudvar zenélő hangjától is jól érzem magam. olyan érzés, mintha a hazahívó szót hallanám. azt hiszem, hogy tényleg a főváros az otthonom. nem tudom megunni, nem tudom nem szeretni. az összes csúfságával, mocskával, veszélyével. egyszerűen imádom. köszönöm, hogy újra lehetőséget kaptam arra, hogy ott legyek. ha csak 3 napot is. kevesebb, mint 1 év, és ott lehetek. ott lehetünk. maga lesz a mennyország... (képek később.)

bzmg

jó cím, mi? hát most így vagyok. naná, hogy a Cég. olyan dolgok mennek itt, hogy atyaúristen. szerencsétlen ügyfelek meg semmit sem sejtenek. mondjuk nem is nagyon lesznek, ugyanis irreálisak az elvárások. aggyá' má' el internetet 70 éves néniknek, bácsiknak. szép. és ha nem teljesíted az elvártat, akkor szevasz-tavasz. ja, meg az egész kóceráj lehúzhatja a rolót. egyszerűen nevetséges. én meg jó nagy marha vagyok, hogy visszamentem. ennél még a Tesó is milliószor jobb volt. oda is mehettem volna újfent. balf*sz-e vagyok?

update: felmondtam....