my parents

ha jobban belegondolok, sosem írtam a szüleimről. pedig lehetett volna. sőt, kellett volna. akkor talán itt sírhattam volna el, ami bánt, és nem Őt terheltem volna vele. de a hirtelen indulatok miatt azonnal kiszakadt belőlem, és nem volt itt más, aki a vállát nyújthatta volna. hogy miért is ilyen szomorú ez a téma? akár könyvet is írhatnék belőle, olyan sok mindent tudnék mesélni. persze itt nem fogok. legyen elég csupán annyi, hogy a mindig normális kapcsolatunk olyan szinten kezd atomjaira hullani, hogy nem látom a megoldási lehetőségeket. anyagi gondokkal küzdenek, ahogy én is. van diákhitelem, ösztöndíjam, volt fizetésem is. mind-mind azért, hogy nekik rám ne kelljen költeni. de mikor azt a kevés pénzt, amiért megdolgoztam is olyan követelőzően kapják ki a kezemből, sűrű "visszaadom" ígérgetések mellett, hogy időm sincs tervezgetni vele, akkor az fáj. már csak akkor tudnak rám mosolyogni, ha leszámolom a pénzt az asztalra. visszaadni nem tudják, pedig nem pár ezer forintról van szó. a Párom veszi meg nekem a heti kajámat, a ruháimat a nyaralásra, mert ők nem képesek gondoskodni rólam. a napi étkezéseimre pedig száj húzva adnak ki pénzt. volt idő, mikor nem is tették...szóval fájnak az állandó veszekedések, fájnak a szemrehányások, de a legjobban az fáj, hogy nem tesznek a helyzet ellen semmit, nekik így kényelmes, és emiatt egyre nagyobb a szakadék közöttünk. pedig világ életemben büszke voltam rájuk, mert tökéletes nevelésben részesültem. szépen lassan azonban eljutottunk odáig, hogy minden tisztelet kiveszett irányukban. ez is fáj, mert mindennél jobban szeretem őket. de sajnos az alapvető szülői kötelességeiknek sem tesznek eleget, pedig sohasem kértem semmit. csupán egy kis támogatást, amíg itthon lakom...

reggeli szösszenet

most nézd meg, fél 8 van, én meg nem alszom. mostanában kezd a hobbimmá válni a vissza-nem-fekvés. nem mintha nem húzna az ágy, de valamiért nem akarok egyetlen percet sem elszalasztani az életből. Ő elmegy, én meg ideülök a gép elé, és újabb olvasmányok után kutatok. iszogatom a kávém - ami már inkább szenvedély, mint kedvtelés -, szívom a cigim, és együtt ébredezek a külvilággal.  jó ez. csak én, a gondolataim, csak ők, és a gondolataik. ez a szép a blogolásban. a citromos joghurt meg jó, és pont. ezt nem tudom, miért írtam le.

summertime

csak, hogy nyaralásról is essen szó. szóval jövőhéten indulunk a Balatonra. bolond egy társasággal, akik mellett ki fogunk készülni, de egyben ők a legjobb partyarcok, akiket valaha is ismertem. lesz ott minden: sírás, veszekedés, röhögés, berúgás, homok, víz, rock'n'roll. már annyira várom. végre kimozdulunk ebből az unásig körbejárt városból. látunk majd szépet és csúnyát, jót és rosszat, de együtt leszünk, és akkor is jól fogjuk érezni magunkat, ha esetleg nem. meg akkor is, ha szakad az eső, tűz a nap, fúj a szél. így lesz és pont. szóval watch out Balcsi, here we come...:)

unalomtól a munkakeresésig

munkanélküli vagyok, vagyis stílusosabban álláskereső. a következő program iskolaszövetkezetek honlapjainak böngészése és telefonálgatás lesz. továbbá cipőboltba eladónak jelentkezés, már ha kíváncsiak egy egyetemistára. tegnap minden marketing maszlagot az arcomba toltak, amit csak lehet.  például: "ha egy dinamikus, fiatal csapat tagja akarsz lenni...", vagy "akár 250-300 ezer Ft-ot is kereshetsz...". köszönöm szépen, ez minden szép és jó, de az MLM-ről elég határozott véleményem van. konkrétan az, hogy egy nagy baromság. lehet, hogy valakinek bejön, de az nem én vagyok. se kedvem, se energiám nincs a barátaimat átverni, hogy én ebből pénzt (éhbért) lássak. szóval megyek én a magam utamon, és a dinamikus, fiatal csapatot hagyom a francba. egyébként meg rám szakadt a hatalmas szabadság, és vele az unalom. mikor már lenne időm kifolyatni a szemem a monitor előtt, akkor persze egy csapásra minden érdektelenné válik. bezzeg, mikor tanulni kellett...ilyenkor jön mindenféle buta gondolat, aminek se füle, se farka, se alapja. ilyenkor zabálnék, mint egy malac, ilyenkor költeném a nem létező pénzem, és sorolhatnám. vicces dolog ez az élet, de én nem adom meg magam. kezembe veszem a sorsom, és nem punnyadok, mint tavaly. amúgyis van mellettem egy Csodálatos Ember, aki gondoskodik róla, hogy ne unatkozzak. már csak munka kellene (inkább pénz), hogy teljes legyen a bódogság.

isn't it ironic?

azért az eléggé ironikus, mikor június végén fel kell tekernem a fűtést, mert konkrétan megfagyok pulcsiban, zokniban, hosszúnadrágban a szobában. taknyos idő, pfujj, nem szeretlek. viszont azt jó tudni, hogy vannak még rajtam kívül optimista emberek. például a kisfiú napocskás esernyővel a szakadó esőben. :)

ügynök? én? na ne...

ügynökösködni, mi? aha, persze. a gondolkodási időt csak azért kértem, hogy holnap nemet mondhassak. meg ma amúgyis "állásinterjúm" lesz, amiben nagyon-nagyon bízom. akkor nyugodt szívvel dobbanthatnék a telefonos melóból. mondjuk így is, csak akkor fájna a fejem, hogy most akkor mi lesz? ennyit a nyári tervekről, hogy én majd milyen szépen fogok keresni...mindegy. nincs kesergés. tessék nekem szurkolni 6 körül. köszönöm.

fizetést ide!

8 múlt. még nagyon korán van, én mégis ébren vagyok. Őt elindítottam a munkába, már szorgosan dolgozik. én meg jól megérdemelt pihenésemet töltöm így hajnalok hajnalán. igen, sikerült minden vizsgám, túl vagyok rajta, végre. négyegészhatvanhat. nem is olyan rossz, sőt. kíváncsi leszek, hogy mennyit fog ez érni októberben...szeretnék újra dolgozó nővé válni, de nem tudom, hogy erre mennyi az esély. a "telefonon rád tukmálok minden szart" meló menne, már ha normálisan állnának hozzá(m). asszonták ma hívnak, hogy mi lészen. ha nem tetszik, akkor hagyom. így is kábé milliószor voltam a felmondás határán, mert észbontó, ami ott megy. csak hát korlátozottak a lehetőségek. ez itt nem Budapest, kérem szépen. tescoban meg azért csak nem akarok dobozt pakolni...habár nekem már oly mindegy, csak kapjak egy elfogadható összeget. hjaj...valaki nem tudja az e heti ötös lottó számokat esetleg?